Hogyan segíthetek a gyermekemnek?

Leblokkol és nem mozdul?

Síoktatóként, korcsolyaoktatóként is dolgozom mostanában. Öröm látni, hogy milyen sokan gondolják fontosnak, hogy gyermekük sportoljon, s mindent megtesznek azért, hogy eleget mozogjon. Néha túl sokat is tesznek ezért. Az oktatások alatt néha találkozom frusztrált apukákkal, nagymamákkal, akiket zavar, hogy a gyerkőc nem akar síelni, korizni “pedig egész héten erre várt”, vagy leblokkol a pálya közepén. Ekkor fenyegetőzések gyereksírások, büntetések, jutalomcsokik, “a fene egyen meg”-ek repkednek a levegőben.
Huhh… Ezt nehéz kompenzálni… Nehéz a többi gyermek figyelmét elterelni a jelenetekről. Nehéz nem odafigyelni ezekre. Ráadásul a “biztatott” gyermek sem és a szülő sem érzi magát ilyenkor jól.

Kitör a pánik, leblokkol… hogyan segítsek?

Amikor elviszitek a gyereketeket egy foglalkozásra, edzésre, bármire és ő ott megtorpan ne essetek kétségbe! Ne legyetek idegesek! Ne legyetek frusztráltak! Mert ez előfordulhat és természetes. Persze, hogy síelni, vagy korizni akar! …mert apa, anya ekkor büszke rá! Lehet inkább ezt szeretné és nem a síelést, úszást, akármit. Az csak egy eszköz, ahhoz, hogy lássa a szemetekben a csillogást. …de a lábán a bumfordi cipő, aztán a léc és nem tud menni… nem tud mozogni… és segítség kell neki és bátorítás… és sok-sok szeretet! Nem meri… fél… ott egy idegen, aki megmondja neki mit csináljon… ott a többi gyerek… stb… És akkor Apa kiabál vele, Nagymama fenyeget… Miért is? Hagy bizonytalanodjon el egy kicsit. Hagy féljen egy kicsikét. Hagy álldogálhasson.

Ha leblokkol legyünk türelmesek! Azzal sokat segítünk a gyermekünknek!

Biztosan veletek is előfordult már, hogy olyan helyzetbe kerültetek, ami szorongást, stresszt váltott ki és éreztétek, hogy leblokkoltok. Például a közlekedésben is előfordulhat olyan szituáció, hogy a parkolásnál valami miatt elbizonytalanodunk és képtelenek vagyunk ügyesen manőverezni. Az ekkor érkező „segítség” sokszor csak hátráltat és összezavar Ha felidézitek ezt az érzést magatokban, akkor könnyebben megérthetitek, hogy mit él át a gyermeketek a sípálya szélén. A kisfiatok, kislányotok hasonlókat érez, csak még gyerek (is ráadásul) és nem tudja szavakba önteni az érzéseit (ahogy sokszor még mi, felnőttek sem). Ők a viselkedésükkel mondják el, hogy félek, bizonytalan vagyok, stb. És ekkor a hozzá legközelebb állók haragszanak rá, akiktől a segítséget, a szeretetet várják! Segítsünk neki! Adjátok oda neki amit kér! Egy kis időt, egy kis bátorítást, egy kis figyelmet, egy kis akármit. Beszéljetek az oktatóval, jelezzétek hogy félénk, nem meri… Kérjetek tőle segítséget, ha nem vette észre magától, hogy itt egy kis bátorításra, együttérzésre, humorra van szükség. De megoldás lehet egy újabb lehetőség is. Semmi baj nincs azzal, ha nem síel, úszik, lovagol, korcsolyázik az első órán! Majd elkezdi a másodikon, vagy a harmadikon vagy egy év múlva amikor már érett lesz rá idegrendszerileg, fizikailag, lelkileg. Itt a 3 éves gyerekekre is gondolok, akiket a síiskolák befogadnak, mert “kell a pénz…” (jaj) vagy ha nemet mondanak szakmai okok miatt, akkor a lelkes szülők viszik egy másik síiskolába és már nem fogják visszahozni ötévesen, mert addigra már elközeleződtek a szülők. Sajnos ez elég elgondolkoztató… Pedig nem marad le semmiről, ha ötévesen áll a lécre. Annyi minden mást csinál szívesen egy 3 éves! Addig meg csak nézi. Megszokja, megszereti, felkészül rá. Ezt az időt adjátok meg neki! Van akinek nincs erre szüksége, de van akinek van. És ez nem baj! Ezzel nagyon sokat segíthetünk gyermekünknek!

Túl sok foglalkozásra jár… lehet ezért blokkol le?

A másik: lehet, hogy fáradt, kimerült, mert a héten már volt úszni, futni, hegedülni, focizni, sakkozni. Milyen jó, hogy ennyi mindent csinál! De nem jó neki. Nem jó, hogy ennyi helyre jár, mert semmi szabadideje nem marad. Mert egyikre sem tud felkészülni. Mert egyik mozgásfajta sem tud beidegződni, mert már a másikkal stimuláljuk. És amikor nem megy a sí, amikor nem megy a lovaglás, amikor a többi gyerek ügyesebb nála, akkor esetleg hibáztatni fogja magát és kialakulhat benne, hogy ügyetlen. És ez nagyon rossz érzés! Persze, hogy ügyesebb a többi gyerkőc. Mert ők lehet, hogy csak síelni járnak, vagy csak úszni. Esetleg heti kétszer is. Biztos, hogy ő is szeretne ennyi mindenre járni? És ha ő szeretne mindenhova járni legyünk mi az okosabbak! Segítsünk neki dönteni, hogy válasszon két dolgot az ötből! Megéri.

A szabad mozgás és a veled töltött idő mindennél többet ér! Senki nem blokkolt még le homokozás, vagy hancúrozás közben. Segítsünk neki homokvárat építeni, de ő legyen a főnök!

Biztos, hogy egy 5-6, 7 éves gyereknek az a jó, ha ezer helyre hordjuk? Nem lehet, hogy szívesebben építene egy homokvárat (amiben biztos, hogy nagyon ügyes), vagy rendezne egy vendégséget a babáinak? Esetleg veled együtt? Válasszátok őt a sport és egyéb foglalkozások helyett! Ráér egymás után megtanulni úszni, síelni, korcsolyázni. Olyan nagyon gyorsan felnő, amikor már nem akar velünk legózni, favonatpályát építeni, babázni. Ebben az életkorban a legnagyobb ajándék számára a vele töltött minőségi idő!

Amivel valóban segíthetünk… Organikus éretlenség? Figyelemzavar? Túlzott passzivitás?

Akkor fogjunk gyanút, ha valahogy nem sikerül neki azt a mozgást megcsinálnia, amit a többi gyerek könnyedén elsajátít. Vagy többet esik a kelleténél, szétszórt, hisztibe menekül a feladathelyzetben, nem fogad szót, elege van… Erről szól majd a következő cikkem…