Biciklis tábor

Biciklis tábor indul Pilisszentlászlón a fenti Waldorf Iskola kertjében – 2019. július 08. – 12.

Szeretettel várunk minden olyan gyerkőcöt, aki szeretné a környező erdőket kerékpárral is meghódítani és megtapasztalni miért is hívják a cangáját monitnak.

Ebbe a táborba elsősorban olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik magabiztosan ülnek a nyeregben (vagy majdnem magabiztosan…). Ez majd úgyis kiderül! 🙂

A célkorosztály stramm 7 évestől 10-12 évesig terjed. Alapvető, hogy stabil legyen a bicikli, amin ül! (Jó fékek, klassz váltók, esetleg csengő). Ha nincs ilyen, kérjetek kölcsön! Sisakot hozzatok, kulcstartót nem árt!

Az első nap délelőtt “szintfelmérést” tartunk, ahol meggyőződünk, hogy a gyerekek egytől-egyig urai bizonyos helyzeteknek. Megbeszéljük az alapvető biztonsági szabályokat, követési távolságot, megállást, valamint, hogy milyen ülésmagasságot használjunk, mennyire legyen kemény a gumi és néhány hasznos apróságot, ami fontos a megfelelő komfortérzethez.

A további napokon egyre inkább távolodunk az iskolakerttől és sorra fedezzük fel a környék klassz helyeit. Az erdőben minden nap tüzet rakunk, ahol kiderül az is, hogy kinek van sütnivalója :).

Az ebédet, uzsonnákat együtt készítjük el, közösen tevékenykedünk, így fény derül egy paprikáskrumpli alkatrész igényeire és a kenyérlángos sütési trükkjeire is! Ebédkészítés közben jól meg tudjuk beszélni az átélt kalandokat… 🙂

Természetesen olyan útvonalakat és távolságokat fogunk bejárni, amiben mindenki kellemesen érzi magát!

A csapat irányítottan a leggyengébb láncszemhez igazodik, így senki se érezi magát rosszul, ez ugyanis nem verseny… Nyugi, azért a kemény mag sem fog unatkozni! Nem napi 24 órán át ülünk a biciklin, az eszközhasználat célja csak a környék gyönyörű helyeinek elérése, ahol patakot duzzasztunk, kincset keresünk majd. Nem teljesítménytúra lesz tehát!

A létszámról

  • 10 fő-ig egyedül kísérem a csapatot, megfelelő biztosítással, távfelügyelettel.
  • 15 fő felett, már ketten vigyázunk rájuk, így a krumplipucolás is hamarabb kész lesz.
  • 25 fő felett három felnőtt vesz részt a folyamatokban.

Az árakról

A tábor ára 29 000 Ft / hét. Ebben benne van a napi tízórai, ebéd, uzsonna, esetleges defekt javítás, belsőcsere, ragtapasz 🙂

Testvérkedvezménnyel, vagy csoportkedvezménnyel kapcsolatban hívj bátran!

Gyülekező

Reggel 9-től a Waldorf sulikertben, hazamenetel du. 16-17 óráig. Igény esetén 4-5 gyerkőcöt Szentendréről is fel tudok hozni reggel (8 órakor), délután meg vissza (17 óra után).

Eső esetén az euritmia terem és a folyosó áll a rendelkezésünkre, ahol bothmer játékokat tudunk játszani.

Megpróbálunk ilyenkor sem unatkozni, de szemerkélő esőben simán biciklizünk a környéken, mert az nagyon jó!

Kérlek, ha jönnétek jelezzetek minél hamarabb, mert a résztvevők számától függ, hogy hány felnőtt lesz a táborban!

Egyéb kérdésekkel keressetek bátran!

A túra alatt azonkívül, hogy remekül érezzük magunkat, megtanulnánk a következőket:

  • valódi terepbiciklizést, patakon, hegyeken, völgyeken át 🙂
  • hogy bringázzunk úgy, hogy mi és a természet is túlélje azt…
  • hogy figyeljünk egymásra, mekkora követési távolságot tartsunk
  • mikor melyik sebességfokozatot érdemes használni és mikor váltsunk, hogy ne menjen tönkre a bicikli. Ez nem mindenkinek egyértelmű 🙂
  • hogy kell beállítani a fékeket, váltókat, milyen ülésmagasságot válasszunk felfelé és milyet lefelé.

Már csak ki kell töltened a jelentkezést!

*
*
*
*
Az Adatvédelmi irányelveket elolvastam, megértettem, abban foglaltakhoz kifejezetten, önkéntesen hozzájárulok.